2010. június 27., vasárnap

Wass Albert: Tavak és erdők könyve Mese az erdőről )

Kedves pozitív mese ez felnőtteknek:-)

“…Így volt ez bizony lelkecském, s így van azóta is.
Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember.
Te a látó-ember leszel, ugye?

Ha igen, amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.

A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről. …

Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt.

De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át, és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog, csillog, mesél. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról ágra. A mókusok, nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.

A legnagyobb kincseket, amiket az ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.

Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan alámosolyog.

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval tudod viszonozni gonoszságukat, és szeretettel érzel Isten teremtményei, mindenki iránt, így az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodra írva: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.”


Ima kérés, öregembereknek....

Értő szívvel.....

Uram! Vigyázz rám, hogy öreg koromban is szerethető legyek!

Fékezz meg túlbuzgóságomban, azt ne képzeljem, hogy nekem minden témához, mindig mondanom kelljen valamit.
Szabadíts meg attól a jószándékú segíteni akarástól, hogy mindig elakarom rendezni mások rendezetlen ügyeit. És ne vegyem zokon, ha beavatkozásnak nevezik az én segíteni akarásomat.

Taníts meg arra, hogyan legyek okosan bölcs, és nem okoskodó.
Legyek mindig kész a szolgálatra, és ha mellőznek is, eltudjam fogadni.
Sok bölcsességet halmoztam fel életemben és nagyon sajnálom, hogy ezt talán nem tudom másoknak tovább adni. Engedj bele törődnöm ebbe is!

Uram. Ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon mellettem ezekben az utolsó éveimben!
Taníts meg arra kérlek, hogy tudjak hallgatni betegségeimről és nehézségeimről.
Ezek évről évre növekedhetnek és velük együtt nő bennem is hajlandóság vágya is, hogy mindig ezekről beszéljek...
Nem merem azt a nagy kegyelmi ajándékot kérni Tőled, hogy őszinte eggyüttérzéssel tudjam hallgatni másoknak, a betegségeikről szóló folyamatos panaszkodását. Arra kérlek mégis, legalább arra adj erőt, hogy türelmessen végig hallgathassam őket.
Azt sem merem tőled kérni, hogy halványodó emlékezőképességemet erősítsd meg olyanná, amilyen régebben volt. Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet, kevesebb magabiztosságot arra az esetre, amikor előfordul, hogy ugyanarra a történésre, másként emlékezek mint mások.

Ajándékozz meg azzal a csodálatos bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek.

Taníts meg arra, hogy előitéletektől és irigységtől mentesen fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát.

Ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani a fiatalokról. Tölts be úgy a te szereteteddel, hogy vénségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek. Tudom, hogy nem vagyok szent, és azt is jól tudom, hogy az öregember örökös zsörtölődése, az ördög munkájának a csúcsteljesítménye.

Engedd,hogy Simeonnal együtt mondhassam :Látták szemeim a tőled küldött Üdvözítőt!
És amikor bölcs szereteted úgy látja, hogy elérkezett az én időm, akkor át is ölelhesselek téged. Ámen.

Isten bőséges áldását kívánom mindenki életére!

Szeretettel:Nagyidai Zsolt Plébános 2009. október 3.

Gyógyulásunkhoz is a lelki okok megismerésén át vezet utunk.

Egy nap ülsz majd egy kórház vagy egy orvosi rendelő folyosóján, és az orvosodra, vagy az eredményekre vársz, mivel hosszabb, rövidebb vizsgálatsorozat után megszületett a diagnózis: .... itt a betegséged neve van.

Kavarogni kezdenek gondolataid a fejedben.... érzelmeid vitustánc szerű hullámzásba kezdenek... majd először sírsz vagy éppen dühös leszel... érzelmeid gyerekes módon ingadozni kezdenek; esetleg megijedsz majd elkeseredsz. Talán kiabálásba, átkozódásba kezdesz.... mindeközben azon agyalsz: "Miért pont én?" Ehhez hasonló kérdések árjai törnek elő belőled.

Legtöbbször tehetetlenséged pillanatait éled meg. Majd egyszercsak, felállsz, és elindulsz...
Egyedül vagy sem, hisz jó esetben kísérőddel vagy. Ő bárkid lehet: házastársad, családtag, rokon, barát.... - aki osztozni próbál veled érzéseidben...
és akivel kézenfogva meneteltek gyógyulásod felé. A hozzá vezető hosszú, rögös úton.Mert immáron tudod: Te innentől már harcolni akarsz betegséged ellen.

Egészséged visszanyeréséhez, a jelenleg még fennálló betegség eltüntetése a cél…
És, ahogy nincs két egyforma ember, betegség, helyzet, ugyanúgy nincs egyforma gyógyulás se, hiszen ugyanannyi módszer vezet a gyógyuláshoz is.
Utad során több ezerféle hozzáállással, technikával találkozol. Velük a jelenlegi kibillent egyensúlyi harmonikus állapotod újra kiegyensúlyozhatóvá válik majd.

Nincsen jó és rossz módszer a betegségek lekűzdéséhez.
Csak gyógymódok vannak, akár a hagyományos nyugati, akár a keleti orvoslás mellett foglalunk is állást. Az a jó, ha párhuzamosan teszünk magunkért. Vonjuk be mindkét irányzat képviselőit a gyógyításunkba, és velük együttműködve – nyitottságunk függvényében, tegyünk meg mindent a gyógyulásunk érdekében.
Egészségünk visszaszerzéséhez, a testben megjelent betegség legyőzésének megkezdésekor van még egy fontos feladat is a számunkra: megérteni, hogy minden betegségbe ott lapul lelkünk fontos üzenete a test betegsége mögött.

Ennek az üzenetnek a lényege nagyon egyszerű: megszünt a békesség bennünk. Nincs a lelkünk harmóniában testünkkel, a világgal.

Amint viszont, megismerjük és értelmezzük a tüneteket kiváltó lelki okaink hátterét, el is indulunk gyógyulásunk útján, hogy tudatunk segítségével visszaállítsuk testünkbe, lelkünkbe a harmóniát, és újra egyensúlyba kerülhessen minden, ami egészségünk visszanyerésének alapjához szolgál.

Sokszor több évtizedekig, vagyis, nagyon hosszú ideig gyártjuk le, állítjuk elő helytelen gondolkodásunkkal, és életvitelünk káros szokásaival a betegségeinket. És furcsa, de akár hosszú évtizedekig semmi jelét nem észlelünk a megbillent az egyensúlyi állapotunk állásából.
Fontos tehát, hogy figyelembe vegyük azt is, hogy a betegség eltűntetéséhez, ás egészségünk visszanyeréséhez is ugyanannyi idő kell.

Gyakoroljuk hát a türelmet, a kitartásunkat, az elkötelezettséget önmagunk iránt, és a következetesség ebben nagy segítségünkre lehet. Fontos tulajdonságunkká válhat.

Bármilyen is a betegség, annak tünete, komoly kihívás elé állít bennünket a környezetünkkel egyetemben.
Hiszen testünk, önmagunkhoz hasonlóan, egy tükör, mely a bennünk nap, mint nap lezajló folyamatokat tükrözi, annak függvényében mit teszünk önmagunkért, vagy épp ellene.
Ha vigyázunk egészségünkre, és a megelőzést tartjuk mindennap szem előtt, sokkal kedvezőbbek életkilátásaink, mint ha nem. Betegségeink különbözősége, más és más tanulási folyamat. A különböző terheket hozó betegségünk gyógyulása is más, és más, attól függően, mennyire vagyunk nyitottak alternatív gyógymódok irányába, és mennyire vágyunk, vagy éppen nem, környezetünk megértésére.

Lényeg az, hogy ne veszítsünk időt azzal, hogy kialakítunk magunknak, önmagunkban, egy "betegségtudatot", hiszen ezzel pontosan a gyógyulásunk elé gördítünk akadályokat. Inkább egy másik folyamatot gerjesszünk felépülésünkhöz: törekedjünk elfogadni az új helyzetet, ismerjük fel, térképezzük fel önmagunkat, és hozzuk rendbe életünket, és az energiáink útját. Tárjuk fel az energiatorlaszokat szervezetünkben, de legfőképp gondolkodásunkban!!! Mert gyógyulásunk útja, talán épp a gondolkodásunkban keresendő!
Építsünk ki igényt Önmagunkban a pozitív gondolkodásra! Higyjük el, hogy meggyógyulunk! Merjük bízni, abban, hogy meggyógyulunk!
Várjuk is el a gyógyulást!

Így a tudatunk rááll majd arra az útra, hogy értelmezni akarja, és tudja is, a jeleket, amelyeket megért.
Lefordítja saját magának, beépíti, majd változtat, és egy új megközelítéssel élhetjük tovább életünket az immáron gyógyult testben, a harmóniába került lelkünkkel.

Számtalan játszma, útkereszteződés és kitérő eltérülés és kanyar kísérheti ezt a felfedező utat, melyhez a betegség – mint minden sorcsapás – egy nagyszerű lehetőséget biztosít, hogy megtanuljuk értékelni azt a csodát, ami a mi, a saját életünk.
Utunk során számtalan módon kérhetünk segítséget.
Ám vegyük figyelembe, hogy helyettünk soha senki más nem oldhatja meg a feladatokat.
Mi vagyunk akik megélhetjük életünk teremtéseit, és ahogyan azokat megteremtettük, ugyanúgy, csak mi magunk tudjuk ugyanúgy azt vissza állítani, vagy megváltoztatni.

Tudatunkkal folyamatosan teremtünk. Mi alkotjuk meg, megélt valóságainkat, és pontosan olyan életet élünk, amilyet megengedünk magunknak, teremtésünkkel,… ezért hát soha ne csüggedjünk el, ha a lelkünk nem hagyja szó nélkül eltévelyedéseinket és betegségekkel vesz rá minket a változtatásokhoz szükséges lépésekre. A betegségeink tehát terelőtáblák életutunkon.

Minden Önmagunkért történik. Ha meghalljuk lelkünk hívó szavát és megértjük az üzenetét, akkor, egy semmihez sem hasonlítható átrendeződés, minőségi átváltozás következik be életünkbe

És megértjük, hogy a betegségünk csak egy újabb állomás, életünk útjain az egészséghez, a teljességhez!

Kezdjük el hát mától, értelmezni ezeket az üzeneteket! Hosszú az út hazáig.


--
Anikó a Ragyogás

2010. május 31., hétfő

Hogyan lehet pozitív energiákat "begyüjteni"?

Fák gyógyító ereje. Azaz: Hogyan öleljünk meg egy fát!?

Biztosan tapasztalta már, hogy amikor fájdalom éri, vagy problémák sokasága nehezedik a vállára, akkor egy séta a friss levegőn, ahol zöld koronájú fák veszik körül elsöprik a- "viharfelhőket" feje felől, és megnyugszik! Ez nem véletlen, hiszen a fák elszívják negatív gondolatainkat, és pozitív energiával töltenek fel minket. És ez azért is van, mert a fák nagy energiával, gyógyító energiával rendelkeznek. Az igazi feltöltődéshez azonban nem elég egy
alkalom. Minél több időt kell tölteni zöld környezetben, hogy testünk-lelkünk felfrissüljön!

A természetben való tartózkodással sokat teszünk egészségünkért hiszen a friss levegő jótékony hatással van idegrendszerünkre. Egyet azonban ne felejtsünk el szem előtt tartani: a fák ugyanolyan élőlények, mint mi emberek! Tudatosítanunk kell magunkban, hogy éppannyira
függünk a fáktól, mint ők tőlünk! Mert ők jelentik számunkra az éltető levegőt, mindazt a gyönyörű, megnyugtató harmóniát, mely oly széppé teszi bolygónkat! A fák gyógyító ereje gyógyír mindazoknak Nem kell mást tenni, mint elmenni egy erdőbe, vagy lesétálni a közeli parkba, és máris érezhető, ahogy a pozitív energiák átjárnak minket! Az erdei séta jól is esik, hisz a pozitív energiák mellett, a hatalmas fák között biztonságban érezzük magunkat, és ránk talál a
nyugalom! Ha szomorúság gyötör, vagy csak fel szeretnénk töltődni pozitív energiákkal,
menjünk ki a természetbe! És, hogy, hogyan is kell megölelni egy fát!?
A jótékony hatás elérése érdekében nem kel mást tennünk, mint felhasználnunk a kiválasztott fa "gyógyító" erejét!

Ennek érdekében tetszőleges ideig öleljünk át egy fát úgy, hogy közben homlokunk, mellkasunk, és hasunk a fa törzséhez ér!

Bal kezünk felfelé, jobb kezünk pedig lefelé mutasson!

Azután forduljunk meg, hogy nyakszirtünk, gerincünk és lábunk is érintkezzen a törzzsel!

Ha álmatlanság kínozna bennünket, akkor jó időben heveredjünk le a fa mellé,
és meztelen talpunkat tegyük a fa törzsére!

A fa energiájából elsősorban nappal töltekezzünk, mert éjszakára az energiája lesüllyed a fagyökerekbe!

Ne szégyelljük magunkat, amikor kedvünk támad kipróbálni a faterápiát, egyszerűen menjünk ki a természetbe, és öleljék meg a legszimpatikusabb fát!

És azonnal érezni fogják a jótékony hatását! Minden fafajta más-más területekre hat, így
érdemes figyelembe venni a kiválasztásnál a fa fajtáját is!

Bükk: az egyik legerősebb energetizáló hatással rendelkező fa. Elűzi a depressziót, a rosszkedvet, és segíti a pozitív gondolatok áramlását!

Gesztenye: a szerelmi bánat, és a csalódottság elűzője.

Hárs: egy kis lelkierőért forduljunk e fához, ugyanis az érzelmi problémák legjobb "orvosa".

Nyírfa: erősíti a megérzéseket, segíti a jó és a rossz energiák közötti különbségtételt.
Segít leküzdeni a szorongást, félelmet, és a pánikot.

Tölgyfa: egyes kutatók szerint erősíti a pozitív tulajdonságokat bennünk.

Fenyő: kiváló idegesség ellen, nyugtató hatású.

Cseresznyefa: egyesek úgy tartják a cseresznyefa a szerelmesek fája. Emellett oldja a gátlásokat, erősíti az önbizalmunkat.

Fűzfa: segíti a gyermekek fizikai, és szellemi fejlődését, enyhíti a depressziós tüneteket.

Bármelyik fatípust is választjuk, abban biztosak lehetünk, hogy amikor elmegyünk
kirándulni, vagy csak sétálunk egyet a közeli parkban érezni fogjuk a természet, a fák gyógyító erejét!



Hétvégére amikor jó időt mondanak,
feladatunk: Irány a természet!

2010. május 30., vasárnap

A szeretet a FÉNY árja.

A szeretet mely benned él, mélyről jön és feltölt. Fényt és harmóniát teremt a testedben a lelkedben.
Fénnyel tölti fel otthonod, és az egész körülötted lévő teret. Csak rajtad múlik, milyen távolságokra engeded eljutni Önmagadból a szeretetet.

Ha elhiszed, hogy szíved mélyén a szeretet lakozik, és soha nem fog elhagyni, csak egyre nő növekszik, ahogy életed során mind több szeretet küldesz ki az emberek felé, akkor megfogod érteni azt is, hogy hogyan gyógyít téged és mindenki mást is.

A szeretet hatalma végtelen. Tiszta és nemes érzelmek teszik szivárványossá a belőle álló fényt. Mert a világ összes csodáját megtalálod a szeretetben. A szivárvány színeiben pompázik miközben aranyló, ezüstös, és gyöngyház fényben tündököl. Mindezt pedig csak azért, hogy boldog légy.

A gyökércsakrádnál vöröslő, ragyogóan tüzes fényt láthatsz aranyló fényfolyammal, amely a szentlélek szeretetével van átitatva. Itt vannak elbújva azok a teendők amik a fizikai síkon megkönnyítik az életedet. Nagyobb harmóniát és bölcsességet tudsz általa megtapasztalni, hiszen a Földanya mélységes szeretetét hordozza magában. És táplál téged is, mint mindenkit, gyökereiden keresztül, mint egy bölcs öreg fát.

Hiszen bölcsességedet évmilliók alatt gyűjtötted össze. Most pedig itt az ideje, hogy az megszerzett tapasztalatokat Önmagad jóllétére fordítsd.

Ezek a tapasztalatok tovább áramolnak benned felfelé a nemi csakrád felé, ahol aranyló narancssárga színben jár át a szeretet. Az a szeretet amely ilyenkor elősegíti a vágyak megélését, a kapcsolataidban és életed minden területén.
A szeretet ilyenkor puhán átölel és várja, hogy táncra perdülj az élet tengerpartján. A távolból vidám dobok és léptek ritmusát hallhatod, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy lépdelj a szeretet tengerpartján, és merj táncolni mielőtt a szeretet óceánjában megmeritkezel.

Amikor táncodat járva felveszed az élet ritmusát, engeded hogy az aranylón fénylő, napsárga szeretet belépjen az életedbe. Feltöltve ezáltal köldök csakrádat.
A fény és a szeretet ragyogása ilyenkor átjárja testedet, lelkedet, szellemedet. A szeretet tengerében pedig megmártóztathatod lábaidat.

A fény amely ilyenkor átölel arkangyalok szeretetét hozza magával, és a szentek csendes, meghitt, nyugalmát árasztja szét.
Őrangyalod csodákkal teli világról kezd mesélni neked, miközben aranyló fényével átölel a szeretet.

A mese amelyről arkangyalok és szentek is szeretettel beszélnek, maga az élet. Az az élet amelyre szíved legmélyén vágysz. Hiszen tudod megszületésed óta, hogy az élet óceánja vár rád, amely ragyogóan tiszta smaragdfényével mindig mindent meggyógyított benned, és körülötted egyaránt.

Amit lábad hozzá ér a smaragdszínű óceánhoz, szívcsakrádat át meg átjárja a szeretet. Ragyogó smaragdfényével bevilágít ilyenkor mindent a szeretet. A fény amely menny és föld között ragyog és amely smaragdszínén túl a szeretet eszenciájának rózsaszín árnyalatait is rejti, segíti a változást. A mélyebb megértést önmagad felé és mások felé is.
Itt most már nincs kritika és ítélet, csak a mindent körülölelő smaragd és gyöngyház rózsaszín színekben tündöklő szeretet.

A szeretet smaragdszínű óceánjában fürdőzve szívcsakrád megnyílik és határtalanul áramlik belőle a rózsaszín fény-felvillanásokkal csillámló szeretet.
Ha most egy percre megpihensz és elcsendesedsz, megláthatod mind azt a csodát amiről arkangyalod mesélt neked. Mert a szeretet nem csak te áramoltatod ki ilyenkor magadból, hanem sok sok lélek veled együtt. És ez a sok szeretet elkezd feléd áramolni. Puhán és könnyedén. Ha nyitott vagy rá teljesen körbeölel és átjár.
Csak annyi a dolgod, hogy erőlködés nélkül elfogadd.

Amikor ezt megtetted, boldogság érzés jár át amely semmihez nem hasonlatos. Mert ez a szeretet az isteni szeretet eszenciája. Segítségével könnyedén tovább tudsz úszni a szeretet óceánjában.

Szinte kiemelkedsz a habokból, miközben érzed az ég kékjének ragyogását.
A tiszta kék ég felhőtlen.
Ragyogó színét belélegezve a friss tiszta életet adó levegőt lélegzed be.
Lélegezz!
Minden lélegzetvételeddel feltöltöd magadat ilyenkor a szeretet eszenciájával. Felfrissülsz egészen.
Ennek a ragyogó kék színnek az ölelésében sokkal könnyeben hangot tudsz adni saját igazadnak. Kitudod mondani a szavakat amelyek szívedet nyomják. Az angyalok pedig segítenek, abban, hogy mindezt úgy tudd megtenni, hogy más ne sérüljön általuk. Megtalálod azokat a szavakat, amelyek segítik a változást számodra, miközben környezeted egyre jobban elfogadja a Te változásodat is.

Feletted, már az éj sötétjének a ragyogó kékjét és a csillagok ragyogását láthatod, amely meg megcsillan a szeretet tengerének víztükrében. A kommunikációs blokkok ilyenkor egy pillanat alatt megszűnnek, mert a sötétkék fényben ragyogó szeretet segít, hogy tisztábban lásd helyedet a világban, és nagyobb bizonyosságot élj meg az angyalok szeretettel teli világában. Azt a bizonyosságot amelyről álmodtál esténként, miközben hétköznapi terheidet szeretted volna letenni. A bizonyosságot hogy isten és az angyalok léteznek, a bizonyosságot, hogy lelked hallhatatlan és az angyalok csodákkal teli világa maga a valóság.
Lelki szemeid előtt tündöklő fényt láthatsz amely maga a szeretet és egyben lelked eszenciája is. A léleké aki Te magad vagy. A léleké, aki maga a szeretet. A léleké aki csak nagyobb lesz minden pillanatban, mert a szeretet eszenciájaként áramlani tud a szeretettel. A szeretet áramlásában tud élni, vagyis az adás és kapás szeretettel teli világában egyre több léleknek tud ő maga is segíteni.

Ez a szeretet pedig egyre nő. Fel egészen a szeretet bíborfényben tündöklő eszenciájáig. A bíbor fényben, apró aranyló és gyémánt fényű fényfelvillanások tündökölnek, körülölelve fejed tetején a korona csakrádat.
Koronacsakrád fénye bevilágítja a fölötted lévő mennyboltot, és az égi segítők boldogságot árasztó, mélységes szeretetével átitatott harmóniát.

Része vagy te is ennek a harmóniának, és vele együtt a tudásnak, amellyel minden lélek rendelkezik. Hiszen a tudás mindannyiunké, és nincs mit titkolni körülötte. Amikor emlékezetedbe idézed a bíborfényben tündöklő szeretetet akkor a kollektív tudást is magadénak tudhatod. Kinyílnak előtted a tudás kapui és érzed azt, hogy minden lehetséges. Hiszen senki sem akar téged semmiben sem akadályozni. Mert hogyan is lehetne a szeretet akadályozni bármiben is. És mivel Te magad vagy a szeretet, szivárvány színben tündökölsz, miközben aranyló, ezüstös, fényben beragyogod az eget, földet egyaránt.

Szeretettel írtam Neked: B Nagy Magdolna
www.ezoterikustanacsok.hu

Szeretlek. 140 nyelven.

1. Arab - Ana Behibak (férfinak)
2. Arab - Ana Behibek (nőnek)
3.Albán - Të Dua Shume
4. Amharic - Ene ewedechalu (nőknek)
5. Amharic - Ene ewedehalwe (férfiaknak)
6. Angol - I love you
7. Asszám - Moi tomak bhal pau
8. Azerbajdzsán - Men seni sevirem
9. Bari - Nan nyanyar do parik
10.Baszk - Nere Maitea
11.Batak - Holong rohangku di ho
12.Bengál - Ami tomay bhalobashi (Ami tomake bhalobashi)
13.Berber - Lakh tirikh
14.Bicol - Namumutan ta ka
15.Bisaya - Gihigugma ta ka
16.Bolívia - qanta munani
17.Bulgár - ahs te obicham
18.Burma - chit pa de
19.Chamorru - Hu Guiya Hao
20.Cheyenne - Néméhotâtse
21.Circassian - wise cas
22.Creole - Mon kontan ou
23.Cseh - Miluji te
24.Dán - Jeg elsker dig
25.Ecuádor - canda munani
26.Elven - Amin sinta lle
27.Eszperantó - Mi amas vin
28.Észt - Mina armastan sind
29.Fárszi - Tora dust midaram
30.Fárszi (persza) - Asheghet Hastam
31.Finn - Minä rakastan sinua
32.Francia - Je t'aime
33.Fülöp - szigetek - Mahal Kita (Iniibig Kita)
34.Gall - Tha gra'dh agam ort
35.Ghána - Me do wo
36.Gilbert) - itangiriko
37.Gót - Idugi Ludugove Udagu
38.Görögország - Se agapo
39.Gröndland - ég elska þig
40.Grúzia - Mikvarxar
41.Guarani - rohayhu
42.Guir - Kari Bari (férfi a nőnek)
43.Guir - Krai-Brai (nő a férfinak)
44.Gujarati - Hoon tane prem karun chuun
45.Haiti - mwen renmem'w
46.Hausa - Ina kau narka (férfinak)
47.Hausa - Ina kau narki (nőnek)
48.Hawaii - Aloha wau i'a oe
49.Héber - Ani ohev otach (férfi a nőnek)
50.Héber - Ani ohevet otcha (nő a férfinak)
51.Hindu - main tumse pyar karta hoon (férfi)
52.Hindu - main tumse pyar karti hoon (nő)
53.Hmong - Kuv Hlub Koj
54.Hokkien - Wa ai lu
55.Hollandia - Ik hou van jou
56.Hopi - Nu' umi unangwa'ta
57.Horvát - Volim te
58.Illonggo - palangga ta ka
59.Ilocano - Ay aya tenka
60.Indonéz - Saja kasih saudari
61.Ír - taim i' ngra leat
62.Ishkibibble - Ibi Libove Yibou
63.Japán - Ore wa omae ga suki da (Férfi a nőnek)
64.Japán - Suki desu (az első találkozáskor)
65.Japán - Sukiyo (Nő a férfinek)
66.Javanese - aku tresno marang sliromu
67.Kachiy - anw toke pyaar karati (anw toke bowaj gurati)
68.Kambodzsa - Bong salang oun
69.Kanada (francia) - Je t'aime
70.Kanton - Ngo Oi Lei
71.Kapampangan - kaluguran da ka
72.Katalánul - T'estim molt
73.Kikuyu - Nigwedete
74.Kína - wo aì ni
75.Kisii - Ninguanchete
76.Lingala - Nalingi yo
77.Klingon (Star Trek) - qud'end
78.Korea - Tangshin-i cho-a-yo
79.Korzika - Ti tengu cara (nőnek)
80.Korzika - Ti tengu caru (férfinak)
81.Lancish - I Lovole Youan
82.Lao - Khoi huk chau
83.Lengyel - Kocham Cie
84.Lojban - mi do prami
85.Luganda - nkwagala nyo
86.Luo - Aheri
87.Macedón - Te sakam
88.Madagaszkár - tiako ianao
89.Magyar - Szeretlek
90.Málta - Inhobbok
91.Maori - kia hoahai
92.Mohawk - Konoronhkwa
93.Naguan -Mawaca bimcheepee
94.Ndebele - Ngiyakuthanda
95.Német - Ich liebe Dich
96.Norvégia - Jeg elsker deg
97.Ojibwe - Niin Zaagii Giin
98.Olasz - ti amo
99.Orosz - Já ljublju tyibjá
100. Oshiwambo - Ondi ku hole
101. Otjiherero - Mbe ku suvera
102. Örmény - Yes Kezi Seeroom yem
103.Papiamento (Aruba) - Mi Ta Stimabo
104. Papiamentu (Curacao) - Mi Stima Bo
105. Patois (Jamaica) - Mi luv yuh
106. Portugál - Eu te amo
107. Portugál (Brazília) - Eu te amo
108. Punu - ni u rondi
109. Quenya - Tye-melan'ne
110. Románia - Te iubesc
111. Samoan - Oute Alofa Ia Te Oe
112. Setswana - Ka gorata
113. Shona - Ndinokuda
114. Sioux (Lakota) - Techihhila
115.Sotho - Kegorata
116. Spanyol - Te quiero
117. Sranan -Mi lobi joe
118. Svéd - Jag älskar dig
119. Swahili - Nakupenda
120. Szerb - Volim Te
121. Szlovák - Milujem t'a
122. Szlovén - Ljubim te
123. Tahiti - Ua Here Vau Ia Oe
124. Thamazigh - nekki hemlagh (nő férfinak)
125. Thamazigh - nekki hemlaghkem (férfi a nőnek)
126. Tigrinia - E fatuwaki
127. Tongan - Ofa atu
128. Török - Seni seviyorum
129. Tunézia - Ha eh bak
130. Tirol (Ausztria) - I liab Di
131. Ukrán - ja tebe kokhaju
132. Wales - Rwy'n dy garu di
133. Wolof - Dama la nob
134. Xhosa - ndiyakuthanda
135. Yiddish - Ich libe dich (Ich han dich lib)
136. Yoruba - Mo ni ife re
137. Zazi - Ezhele hezdege
138. Zulu - Ngiyakuthanda
140. Zuni - Tom ho' ichema

Lelkem kertjének gondozása.

Az én lelkem gongozott. Minden nap felöltöztetem ilyen, és ehhez hasonló, szép gondolatokkal.

Kertem, lelkem, gondolataim Moncsi22 blogjából... saját átiratom. Köszönöm az alapgondolatot Moncsim:)
http://www.thesecret.hu/kertem-lelkem-gondolataim_moncsi22

Május vége van. Nyoma sincs a meleg, az ilyenkor lenni szokott időjárásnak, mégis oly kellemes az idő, egy –egy esőcsepp csillan meg a természet arcképén, mert az elmúlt időben eső öntözte meg a földet. A nap néha előbújik a felhők mögül megmutatva önmagát,é s a virgonc szellő, lágyan simogatja bőrömet. Kint ülök a csendet hallgatva, amit csak a madarak csicsergő éneke tör meg, és ami olyan jó érzés füleimnek. Körülnézek a belső kertemen. Szeretem azt a környezetet, amiben most élek, ami immár életem része, és amely lelkemet tükrözi vissza. Már akkor megszerettem, mikor még, korábbi éveimben, minden sivár volt és kopár, csak az érzés, hogy az enyém, feledtette velem, az akkori állapotát, s csak azt láttam magam előtt, hogy majd milyen is lesz. Amit akkor még nem is sejtettem. !!!
Ma már egy igazi kihívásnak tekintem, ahol alkothatok, valami maradandót hagyva a hátam mögött, amire azt mondhatom: Igen, ezt én csináltam!!!! Amire ha majd későbbi éveimben ránézek, örömmel tölt el.

Mindenhez türelem, kitartás, hit, és szeretet kell. Nem kaphatunk egyből virágzó kertet, ha nem dolgozzuk elő: ültetni kell bele növényeket: virágokat,és hiába várjuk, hogy szirmot bontsanak, ha közben elfelejtjük gondozni frissen elültetett gyerekeinket. Nem szabad várni, hogy fejlődjön, ha nem teszünk értük semmit, elszáradnak. Mindig tenni kell érte, minden egyes nap, mert, ahogy az emberek, úgy a növények is hálásak nekünk, színpompájuk, a hálás megnyílvánulásuk.
És amikor már minden egyes fűszálat ismerek, amit elültettem a fekete földbe, elmémbe, minden egyes bokor és virág a törődésemet, és annak értékét tükrözi vissza, amit ő a szépségével hálál meg nekem. Most már nyugodtan gyönyörködhetem bennük.

Órákig tudnám nézni őket, látom, amint a szél játszik a levelekkel, ahogy egy-egy esőcsepp megszárad a virágok szirmaim, s közben a méhek szorgalmasan dolgoznak, a szemem előtt érik be egy-egy termés, és érezhetem számban gyümölcse zamatát, ami az én kis birtokom igazi gyümölcse. Látom a napfényt megcsillanni mindenen.

Hálás vagyok, amiért a fenyőcsemetéim, mely bölcsességemet hivatott mutatni, megmaradtak nekem, és most látom, hogy élénk, zöld hajtással indulnak neki a fejlődés felé. A rózsabokrok illatát, mely szeretetemet jelképezi, mélyen magamba szívom, s közben pillangók és madarak kergetőznek a fejem felett. Ez meg a Teremtőm irántam érzett szeretetét jelenti nekem.
Hálás vagyok, mert nekem ez megadatott:)))
És mennyi ember nem tudja élvezni a természet, eme csodás szépségét, amit saját otthonában lelhet meg

Sokszor észre sem veszi, úgy megy el mellette. Nem tudja értékelni, hogy milyen szerencsés, hiszen élhet! Lekötik figyelmét az, hogy éljen, annyira, hogy egyéb teendői mellől ki sem lát. És nem tud megállni egy pillanatra se.
Adj időt magadnak a megállásra! Mindig meg kell állni egy kis időre, és körülnézni magunk körül, hogy milyen szép is a világ! Mindenben meg kell találni azt a valamit, aminek örülhetünk, mert hinni kell benne, hogy létezik, értékelni kell ezeket az aprócska dolgokat is. Sok ember él úgy a Földön, kinek még ennyi sem jutott.

Állj meg! És csak hallgasd a csendet, hagyd, ahogy a keletkező érzések elöntsék lelkedet.

A Kert, az Élet kertje, az én kertem, a lelkem is egyben, és ami igényli a törődést.

Gyakran kell gyomlálni. Gyakran, mert a rossz, a negatív, a lehúzó dolgok gyorsabban elszaporodnak benne, mint a jók! Amikor nem foglalkozom lelkem kertjével, megfojtva érzem annak szépségét.
Ahogyan az eső is lemossa a természet arcáról a piszkot, úgy a lelkünknek is szüksége van a tisztító esőre. Amit a szép érzéseink, tisztító, üde gondolataink, a másokról érzett csodás érzések adnak.
Mert amilyennek az emberek, akik kívülről látják a kertemet, az magában hordozza a munkámat.

És amilyen a lelked, azt tükrözöd mások felé. Amit megtalálsz saját kertedben, azt mások meglátják lelkedben.

A határt nem ismerő végtelen gyermeke vagyok.

1. A türelem, a kedvesség, szeretet, jóakarat, öröm, boldogság, bölcsesség és megértés olyan minőségek, amelyek sohasem öregszenek meg. Ápold és fejleszd őket, és maradj fiatal testben és lélekben!


2. Kutatóorvosok szerint a múló idő hatásai miatti / neurotikus / félelem nagy valószínűséggel kiválthatja korai öregedésünket.

3. Korunk nem azonos a szálló évek múlásával; a kor a bölcsesség hajnala az ember elméjében.

4. A 65-95 év közötti korod könnyen lehet életed legtermékenyebb időszaka.

5. Köszöntsd hát örömmel éveid számának gyarapodását. Növekvő életkorod azt jelenti, hogy egyre magasabbra hágsz az élet végtelen ösvényén.

6. Isten az Élet - a te életed. Az Élet mindig megújítja önmagát, örökké tart és elpusztíthatatlan - az élet mindannyiunk realitása. Örökké élsz, mivel életed Isten élete.

7. Lenyűgöző bizonyítékok szólnak a halál utáni életről. Tanulmányozd városod közkönyvtáraiban ezeket a ( nagy-britanniai és amerikai Pszichikai Kutatások Társasága által kiadott )Közleményeit. Ez a munka, kiemelkedő szakemberek szakadatlanul (több mint 75 éven át) folytatott tevékenységének eredményein alapszik.

8. Elmédet nem láthatod, mégis tudod, hogy van elméd. Szellemedet sem látod, de tudod, hogy a küzdőszellem, az alkotóművész szelleme, a zenész szelleme, a szónok szelleme valóság. Ugyanilyen valóság a szívedben és elmédben létező jóság, igazság, szépség szelleme is. Nem láthatod az életet, s te mégis tudod, hogy élsz.

9. Az öregkor valójában nem más, mint a legemelkedettebb szempontok szerinti elmélkedés Isten igazságairól. Az öregkor teljesebb örömöket kínál, mint a fiatalság. Elmédet szellemi és lelki atlétika foglalkoztatja. A természet lelassította testedet, így alkalmad nyílik, hogy az isteni dolgok felől elmélkedj.

10. Csak akkor számítgatjuk egy ember éveit, ha már semmi másra sem számíthatunk tőle. Az ember hite, meggyőződése sosem pusztul el.

11. Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad. Olyan erős vagy, amilyennek hiszed magad. Olyan hasznos vagy, amilyennek tartod magad. Annyira vagy fiatal, amennyire gondolataid fiatalok.

12. Őszülő hajad - érték. Nem ősz hajszálaidat bocsátod áruba. A hosszú évek során felhalmozott tehetségedet, képességeidet, bölcsességedet kínálod .

13. Sem a diéta, sem tornagyakorlatok nem őrzik meg fiatalságodat. Ahogy az ember az ő szívében gondolkodik, olyan ő.

14. A megöregedéstől való félelem fizikai és szellemi leromláshoz vezethet. Amitől legjobban féltem, íme, bekövetkezett.

15. Akkor öregszel meg, ha megszűnnek álmaid, ha elveszíted érdeklődésed az élet iránt. Akkor öregedtél meg igazán, ha ingerlékeny, bogaras, zsémbes, kötözködő vagy. Töltsd meg hát elmédet Isten igazságaival, és sugározd az Ő szeretetének napfényét - ez a fiatalság örök forrásának kútja.

16. Tekints bizakodva előre, hiszen mindenkor az élet végtelenjét furkészed.

17. Nyugdíjazásod új vállalkozásod kezdete. Kezdj friss tanulmányokat, érdeklődj új dolgok iránt!
Megteheted mindazt, amire nem értél rá, mert idődet lekötötték mindennapi megélhetésed gondjai. Szenteld figyelmedet az élet szépségeinek a megélésére!

18. A társadalom hasznos tagja légy, ne a foglya. És ne rejtsd véka alá tehetségedet!

19. A fiatalság titka a szeretet, öröm, a belső béke és nevetés. Teljes öröm van ezekben Őnála.
És nincsen Őbenne semmi sötétség.

20. Szükség van rád. A legnagyobb filozófusok, művészek, tudósok, irók és más hírességek 80 éves koruk után is alkottak, dolgoztak.

21. Az öregkor gyümölcse a szeretet, béke, türelem, gyengédség, jóság, hit, szelídség és mértékletesség.

22. A határt nem ismerő Végtelen Élet fia, az Örökkévalóság gyermeke vagy. Csodálatos vagy!"

Nem érdekel miből élsz...

Szeretettel küldöm az alábbi üzenetet Nektek:

"Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmad középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk az emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalódás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríted életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni,
és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hogy hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már mindennek vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.
"

- Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse -

2010. április 21., szerda

Mindennapi derű.

Nagyon sok dolog történik naponta velem. És igyekszem helytállni ezekben a történésekben, magam irányítani a kezemben levő dolgokat. Van mikor sikerül, s van mikor nem. Istenkém! Amikor nem tudom irányítani akkor sem dől össze a világ, csak akkor, az segít tudatosítani magamnak, hogy az irányítást vissza kell újra szereznem. Élem az életem. Írom gondolataimat. Egyre mélyebbre jutok el az elmélkedésben, ez jó.
Beidézek egy jó, és most megérintő cikket: " nincs különbség a fizikai és a spirituális között. A fizikai lény csak a tudatunk kivetítése abba, amit univerzumnak, világnak, több testnek hívunk. Amikor meglátjuk, hogy ez csak egy kivetítés, csak egy kép, amit mi teremtettünk, könnyedén megváltoztatjuk, azonnal.
Tehát ismételjük: mindenki bizonyítja, teremti ezt, minden percben, ahogy gondolkodik. Nincs választásod. Teremtő vagy, amíg van elméd, és gondolkodsz.

Hogy tovább lépj a teremtésnél, tovább kell lépj az elméden. Az elmén túl van a valódi mindent tudás, ahol nincs szükség a teremtésre. Van egy magasabb állapot, mint a teremtés. Ez a vanság, a létezés állapota, amit néha Tudatosságnak, Önvalónak, Tudatnak, Tudat Természetének hívnak. Ez az elme mögött van. Ez túl van a teremtésen. Az elme nehezen képzeli el, hogy mi az, ami meghaladja a teremtést, mert elsősorban a teremtéssel van elfoglalva, benne a folyamatban. Ő a teremtő ereje mindannak, ami a világban történik. Ha tehát az elmével akarod megragadni, hogy milyen, ami nem elme, vagyis milyen meghaladni a teremtést, ez lehetetlen. Az elme soha nem ismeri a békét, csendet, mivel meg kell haladnod az elmét, hogy megismerd ezt, hogy megismerd a végtelen lényed, és túl juss a teremtésen. A végső állapot változatlan. A teremtésben minden változik. Ezért a teremtésben nincs jelen a végső igazság.
Ahhoz, hogy megkapjuk, amit akarunk, csak arra kell gondolnunk, amit akarunk, és csak azt fogjuk kapni. Csak arra gondolj, amit szeretnél, és csak ezt fogod kapni mindig. Szép és egyszerű, ugye? Vállald fel a felelősséget mindazért, amit teremtettél, de nem tetszik. Csak mond ki. „Nézd mit tettem!”, mert ahogy tudatába kerülsz annak, hogy olyant teremtettél, amit nem szeretsz, akkor még mindig a teremtő helyzetében vagy. Ha nem tetszik, csak fordítsd fejjel lefelé, és tetszeni fog! " Na ez azért nem semmi! Gratulálok ezuton is írójának.


Palacskó Andrástól találtam. Lenyűgöző gondolat.