2010. június 27., vasárnap

Wass Albert: Tavak és erdők könyve Mese az erdőről )

Kedves pozitív mese ez felnőtteknek:-)

“…Így volt ez bizony lelkecském, s így van azóta is.
Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember.
Te a látó-ember leszel, ugye?

Ha igen, amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.

A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről. …

Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt.

De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át, és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog, csillog, mesél. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról ágra. A mókusok, nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.

A legnagyobb kincseket, amiket az ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.

Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan alámosolyog.

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval tudod viszonozni gonoszságukat, és szeretettel érzel Isten teremtményei, mindenki iránt, így az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodra írva: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.”


Ima kérés, öregembereknek....

Értő szívvel.....

Uram! Vigyázz rám, hogy öreg koromban is szerethető legyek!

Fékezz meg túlbuzgóságomban, azt ne képzeljem, hogy nekem minden témához, mindig mondanom kelljen valamit.
Szabadíts meg attól a jószándékú segíteni akarástól, hogy mindig elakarom rendezni mások rendezetlen ügyeit. És ne vegyem zokon, ha beavatkozásnak nevezik az én segíteni akarásomat.

Taníts meg arra, hogyan legyek okosan bölcs, és nem okoskodó.
Legyek mindig kész a szolgálatra, és ha mellőznek is, eltudjam fogadni.
Sok bölcsességet halmoztam fel életemben és nagyon sajnálom, hogy ezt talán nem tudom másoknak tovább adni. Engedj bele törődnöm ebbe is!

Uram. Ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon mellettem ezekben az utolsó éveimben!
Taníts meg arra kérlek, hogy tudjak hallgatni betegségeimről és nehézségeimről.
Ezek évről évre növekedhetnek és velük együtt nő bennem is hajlandóság vágya is, hogy mindig ezekről beszéljek...
Nem merem azt a nagy kegyelmi ajándékot kérni Tőled, hogy őszinte eggyüttérzéssel tudjam hallgatni másoknak, a betegségeikről szóló folyamatos panaszkodását. Arra kérlek mégis, legalább arra adj erőt, hogy türelmessen végig hallgathassam őket.
Azt sem merem tőled kérni, hogy halványodó emlékezőképességemet erősítsd meg olyanná, amilyen régebben volt. Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet, kevesebb magabiztosságot arra az esetre, amikor előfordul, hogy ugyanarra a történésre, másként emlékezek mint mások.

Ajándékozz meg azzal a csodálatos bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek.

Taníts meg arra, hogy előitéletektől és irigységtől mentesen fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát.

Ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani a fiatalokról. Tölts be úgy a te szereteteddel, hogy vénségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek. Tudom, hogy nem vagyok szent, és azt is jól tudom, hogy az öregember örökös zsörtölődése, az ördög munkájának a csúcsteljesítménye.

Engedd,hogy Simeonnal együtt mondhassam :Látták szemeim a tőled küldött Üdvözítőt!
És amikor bölcs szereteted úgy látja, hogy elérkezett az én időm, akkor át is ölelhesselek téged. Ámen.

Isten bőséges áldását kívánom mindenki életére!

Szeretettel:Nagyidai Zsolt Plébános 2009. október 3.

Gyógyulásunkhoz is a lelki okok megismerésén át vezet utunk.

Egy nap ülsz majd egy kórház vagy egy orvosi rendelő folyosóján, és az orvosodra, vagy az eredményekre vársz, mivel hosszabb, rövidebb vizsgálatsorozat után megszületett a diagnózis: .... itt a betegséged neve van.

Kavarogni kezdenek gondolataid a fejedben.... érzelmeid vitustánc szerű hullámzásba kezdenek... majd először sírsz vagy éppen dühös leszel... érzelmeid gyerekes módon ingadozni kezdenek; esetleg megijedsz majd elkeseredsz. Talán kiabálásba, átkozódásba kezdesz.... mindeközben azon agyalsz: "Miért pont én?" Ehhez hasonló kérdések árjai törnek elő belőled.

Legtöbbször tehetetlenséged pillanatait éled meg. Majd egyszercsak, felállsz, és elindulsz...
Egyedül vagy sem, hisz jó esetben kísérőddel vagy. Ő bárkid lehet: házastársad, családtag, rokon, barát.... - aki osztozni próbál veled érzéseidben...
és akivel kézenfogva meneteltek gyógyulásod felé. A hozzá vezető hosszú, rögös úton.Mert immáron tudod: Te innentől már harcolni akarsz betegséged ellen.

Egészséged visszanyeréséhez, a jelenleg még fennálló betegség eltüntetése a cél…
És, ahogy nincs két egyforma ember, betegség, helyzet, ugyanúgy nincs egyforma gyógyulás se, hiszen ugyanannyi módszer vezet a gyógyuláshoz is.
Utad során több ezerféle hozzáállással, technikával találkozol. Velük a jelenlegi kibillent egyensúlyi harmonikus állapotod újra kiegyensúlyozhatóvá válik majd.

Nincsen jó és rossz módszer a betegségek lekűzdéséhez.
Csak gyógymódok vannak, akár a hagyományos nyugati, akár a keleti orvoslás mellett foglalunk is állást. Az a jó, ha párhuzamosan teszünk magunkért. Vonjuk be mindkét irányzat képviselőit a gyógyításunkba, és velük együttműködve – nyitottságunk függvényében, tegyünk meg mindent a gyógyulásunk érdekében.
Egészségünk visszaszerzéséhez, a testben megjelent betegség legyőzésének megkezdésekor van még egy fontos feladat is a számunkra: megérteni, hogy minden betegségbe ott lapul lelkünk fontos üzenete a test betegsége mögött.

Ennek az üzenetnek a lényege nagyon egyszerű: megszünt a békesség bennünk. Nincs a lelkünk harmóniában testünkkel, a világgal.

Amint viszont, megismerjük és értelmezzük a tüneteket kiváltó lelki okaink hátterét, el is indulunk gyógyulásunk útján, hogy tudatunk segítségével visszaállítsuk testünkbe, lelkünkbe a harmóniát, és újra egyensúlyba kerülhessen minden, ami egészségünk visszanyerésének alapjához szolgál.

Sokszor több évtizedekig, vagyis, nagyon hosszú ideig gyártjuk le, állítjuk elő helytelen gondolkodásunkkal, és életvitelünk káros szokásaival a betegségeinket. És furcsa, de akár hosszú évtizedekig semmi jelét nem észlelünk a megbillent az egyensúlyi állapotunk állásából.
Fontos tehát, hogy figyelembe vegyük azt is, hogy a betegség eltűntetéséhez, ás egészségünk visszanyeréséhez is ugyanannyi idő kell.

Gyakoroljuk hát a türelmet, a kitartásunkat, az elkötelezettséget önmagunk iránt, és a következetesség ebben nagy segítségünkre lehet. Fontos tulajdonságunkká válhat.

Bármilyen is a betegség, annak tünete, komoly kihívás elé állít bennünket a környezetünkkel egyetemben.
Hiszen testünk, önmagunkhoz hasonlóan, egy tükör, mely a bennünk nap, mint nap lezajló folyamatokat tükrözi, annak függvényében mit teszünk önmagunkért, vagy épp ellene.
Ha vigyázunk egészségünkre, és a megelőzést tartjuk mindennap szem előtt, sokkal kedvezőbbek életkilátásaink, mint ha nem. Betegségeink különbözősége, más és más tanulási folyamat. A különböző terheket hozó betegségünk gyógyulása is más, és más, attól függően, mennyire vagyunk nyitottak alternatív gyógymódok irányába, és mennyire vágyunk, vagy éppen nem, környezetünk megértésére.

Lényeg az, hogy ne veszítsünk időt azzal, hogy kialakítunk magunknak, önmagunkban, egy "betegségtudatot", hiszen ezzel pontosan a gyógyulásunk elé gördítünk akadályokat. Inkább egy másik folyamatot gerjesszünk felépülésünkhöz: törekedjünk elfogadni az új helyzetet, ismerjük fel, térképezzük fel önmagunkat, és hozzuk rendbe életünket, és az energiáink útját. Tárjuk fel az energiatorlaszokat szervezetünkben, de legfőképp gondolkodásunkban!!! Mert gyógyulásunk útja, talán épp a gondolkodásunkban keresendő!
Építsünk ki igényt Önmagunkban a pozitív gondolkodásra! Higyjük el, hogy meggyógyulunk! Merjük bízni, abban, hogy meggyógyulunk!
Várjuk is el a gyógyulást!

Így a tudatunk rááll majd arra az útra, hogy értelmezni akarja, és tudja is, a jeleket, amelyeket megért.
Lefordítja saját magának, beépíti, majd változtat, és egy új megközelítéssel élhetjük tovább életünket az immáron gyógyult testben, a harmóniába került lelkünkkel.

Számtalan játszma, útkereszteződés és kitérő eltérülés és kanyar kísérheti ezt a felfedező utat, melyhez a betegség – mint minden sorcsapás – egy nagyszerű lehetőséget biztosít, hogy megtanuljuk értékelni azt a csodát, ami a mi, a saját életünk.
Utunk során számtalan módon kérhetünk segítséget.
Ám vegyük figyelembe, hogy helyettünk soha senki más nem oldhatja meg a feladatokat.
Mi vagyunk akik megélhetjük életünk teremtéseit, és ahogyan azokat megteremtettük, ugyanúgy, csak mi magunk tudjuk ugyanúgy azt vissza állítani, vagy megváltoztatni.

Tudatunkkal folyamatosan teremtünk. Mi alkotjuk meg, megélt valóságainkat, és pontosan olyan életet élünk, amilyet megengedünk magunknak, teremtésünkkel,… ezért hát soha ne csüggedjünk el, ha a lelkünk nem hagyja szó nélkül eltévelyedéseinket és betegségekkel vesz rá minket a változtatásokhoz szükséges lépésekre. A betegségeink tehát terelőtáblák életutunkon.

Minden Önmagunkért történik. Ha meghalljuk lelkünk hívó szavát és megértjük az üzenetét, akkor, egy semmihez sem hasonlítható átrendeződés, minőségi átváltozás következik be életünkbe

És megértjük, hogy a betegségünk csak egy újabb állomás, életünk útjain az egészséghez, a teljességhez!

Kezdjük el hát mától, értelmezni ezeket az üzeneteket! Hosszú az út hazáig.


--
Anikó a Ragyogás